Wikiforrás huwikisource https://hu.wikisource.org/wiki/Kezd%C5%91lap MediaWiki 1.47.0-wmf.16 first-letter Média Speciális Vita Szerkesztő Szerkesztővita Wikiforrás Wikiforrás-vita Fájl Fájlvita MediaWiki MediaWiki-vita Sablon Sablonvita Segítség Segítségvita Kategória Kategóriavita Szerző Szerző vita Oldal Oldal vita Index Index vita TimedText TimedText talk Modul Modulvita Event Event talk 0 44001 103621 103367 2026-08-22T07:54:41Z Farafince 9102 apró szövegjavítások 103621 wikitext text/x-wiki {{fej | szerző =Roark Bradford | fordító = [[Szerkesztő:Farafince|Szabó András]] | cím = A valaki | szakasz = | előző = | következő = | kulcs = Avalaki | megjegyzés = A Collier's 1929. április 27-i számában jelent meg először. A jegyzeteket a fordító írta. }} <poem> Bubi<ref>Eredetiben ''Bubber'': egy szeretetteljes és játékos becenév, amely az angol és az afroamerikai köznyelvből származik, hasonló a „Bubba” vagy „Buddy” szavakhoz, és közeli családtagokra vagy barátokra lehet használni, hogy melegséget és bizalmasságot fejezzen ki. Bár a legtöbb ember számára nem hivatalos keresztnév, gyökerei a kisgyermekek általi, a „brother” (testvér) szó rövidítésében rejlenek, de néha keresztnévként is használják.</ref> egyetlen dolgot kért a világtól általában és az asszonynéptől különösen: hogy hagyják békén. Napjait becsülettel a földeken töltötte, amíg a többi néger ivott vagy horgászott; éjszakáit az ágyában pihenéssel, míg a többiek táncoltak és mulatoztak; vasárnap pedig templomba ment, mialatt a többi férfi a fűrésztelepre járt kockázni és kártyázni a telepi legényekkel. Szigorúan egyedül élt a házában, és heti 25 centet<ref>Eredetiben ''two bits'': 1 bit =1/8 dollár =12,5 cent, 2 bit =2/8 dollár = 25 cent.</ref> fizetett az öreg Zsuzsi<ref>Eredetiben ''Sookie'': egy amerikai női név, amely a héber Zsuzsanna név kicsinyítő változata, jelentése liliom illetve rózsa.</ref> néninek, hogy bejárjon hozzá főzni, miközben a többi nőtlen férfi a pénzét kosztra és drága holmikra költötte, hogy felvágjon vele. Ő csak békét akart. Másrészt Bubi cseppet sem volt remete. A templomi összejöveteleken derekasan kivette a részét a társaságból. Nem úgy, mint az a csirkefogó Nagymenő,<ref>Eredetiben ''Champ'': a Champion rövidített formája, bajnok, harcos, nyerő jelentéssel</ref> aki épp akkor tért vissza az angolai fegyenctelepről,<ref>Az Egyesült Államok legnagyobb maximális biztonsági fokozatú börtöne a Mississippi egy kanyarulatában, a hajdani ''Angola farm'' helyén, Louisiánában. Bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Louisiana_State_Penitentiary angolul]</ref> ahová egy disznó ellopásáért küldték. Nagymenő rengeteg mézes-mázos dumát és viccet hozott magával, hogy elkápráztassa az asszonyokat. Bubinak azonban mindenkihez volt egy barátságos, nyílt szava, férfihoz és nőhöz egyaránt. És nyílt titok volt, hogy fiatalsága és agglegény mivolta ellenére komolyan fontolóra vették, hogy diakónussá válasszák a gyülekezetben. Bubi társasági ember volt. De csak úgy általánosságban. A vidéken egyetlen nő sem akadt, aki lehetséges férjként tekintett volna rá. – A Bubi, az jó fiú – mondták a fiatalasszonyok. – A Bubi, az rendben van. Ez volt minden, amit a nők valaha is mondtak róla, és nem is foglalkoztak vele, hacsak nem kérdezték őket. Aztán egy tavaszon, amikor a muhar<ref>A pázsitfüvek családjába tartozó egyéves gyomnövény; virágzata hengeres v. hosszúkás füzér alakú buga; szántóföldön v. tarlón gyakori. Eredetiben ''crab grass'': Bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Digitaria angolul]</ref> már-már megfojtotta a gyapotot, számos más napszámos nővel együtt megérkezett Lillie.<ref>angol eredetű női név, a Lily változata, amely a latin liliomvirág szóból származik. A tisztaságot, az ártatlanságot és a szépséget szimbolizálja, és a viktoriánus korszakban (bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Victorian_era angolul]) volt népszerű a virágos nevek divatja miatt. A Lillie a Lillian és az Elizabeth nevek becézése is.</ref> Magas volt és nagydarab, meleg mosollyal az arcán és jó szóval a nyelvén. Egyértelműen ő volt a legcsinosabb a csapatban, de Bubi ezt észre sem vette. Számára csak egy újabb szoknyás teremtés volt. Az érkezése utáni második napon azonban Lillie több lett ennél. Bubi éppen a földön szántott, mit sem törődve öszvérén, ekéjén, magán és a gazon kívül bármi mással, és egy szép templomi éneket dúdolt: ''Mily szégyen, mily vétek vasárnap a bűn!'' ''Mily szégyen! Mily vétek!'' ''Mily szégyen, mily vétek vasárnap a bűn!'' ''Mily szégyen! Ó, szégyen és vétek!'' A szavak semmit sem jelentettek neki; csupán azért énekelte őket, mert egy nyugtató, békés dallamhoz tartoztak, amely illett lassú járásához. ''Hisz ott a hétfő, kedd és a szerdaaaa,'' ''A csütörrrrtök, péntek, szombat is.'' ''Mily szégyen, mily vétek vasárnap a bűn!'' ''Mily szégyen! Mily vétek!'' – De szép nóta ez, Bubi – kiáltotta Lillie. – Honnan szedted? Bubi megállította az öszvérét, és meglepetten nézett fel – nem azért, mert egy szinte idegen nő ilyen barátságos hangon szólt hozzá, hanem mert valaki egyáltalán észrevette, mit csinál. – Ez a nóta? – kérdezte. – Hát, csak úgy énekeltem. – Bizony szép – jelentette ki Lillie. – És te is jól énekeled. Bubi meglehetősen büszke volt az énektudására, és ha már a kapás nők szóba hozták, úgy döntött, ezt a dalt tényleg elég jól énekli. – Gyerünk, Csillag! – parancsolt rá az állatra. – Ki kell tisztitani a sorközöket, hogy az asszonynép kiszabadíthassa a gyapotot a gazból.<ref>Eredetiben ''„Got to git dis cotton scrope down so's de womenfo'ks kin chop out'n de grass.”''</ref> Gyerünk! Egy újabb fordulónál megpróbálkozott egy másik versszakkal: ''– Mily szégyen, mily vétek vasárnap lányt szeretni…'' – Úgy bizony! – kiáltotta Lillie. – Annak kell lennie, ha így kiénekled. – Megállt, és a kapa nyelének dőlt. – De ma kedd van – tette hozzá. – Mit mond a nóta a keddről? Bubi agya egyenletesen, de lassan járt. Magyarázni kezdett: – A nóta azt mondja, hogy vasárnap szégyen, de megengedi hétfőn, kedden… – Aztán hirtelen megértette, hogy a nő kérdése egyértelmű felhívás arra, hogy udvaroljon neki. Elakadt a szava, és csak pislogott. – Gyerünk, Csillag! Gyerünk! Gyí…! – Nem tudott elég gyorsan elinalni. Ez volt a kezdet, de nem a vég. Bubi fordulóról fordulóra szántott, és teljesen tudatában volt annak, hogy Lillie szemet vetett rá. – Nem értem, miért pont engem kellett kiszúrnia – motyogta. – Van itt egy sereg nálamnál jobb képű legény. Teljesen természetesnek tűnt, hogy egy nő „kiszúr” magának egy férfit, és a nyomába ered; a nők már csak ilyenek. Némelyik persze finomabban csinálja, de a vége ugyanaz. Ha egy nő a fejébe veszi, hogy megszerez egy férfit, azt meg is teszi. Bubi már a gondolattól is pánikba esett. Ő nagy, én meg kicsi vagyok – érvelt magában. Neki gyors a nyelve, nekem meg lassú. Miért nem egy nagy darab, könnyű beszédű férfit választ? Mondjuk Nagymenőt? Az folyton az asszonynéppel incselkedik. Mikor beesteledett, előhozakodott a dologgal Zsuzsi néninél. Ritkán beszélt vele; általában csak akkor jött be, amikor az asszony letette elé a vacsorát az asztalra, és evett. De ma este aggodalom nehezedett a lelkére. – Az egyik új asszony, Lillie a neve… – kezdte. A kis konyhaasztalnál ült, Zsuzsi néni pedig a tűzhelyen lévő fekete lábasokból szedte neki a vacsorát. – Igen? – Zsuzsi néni érdeklődve megfordult. – Tegnap este felőled kérdezősködött. – Csak nem? – kérdezte Bubi inkább ijedten, mint kíváncsian. – És mit mondtál neki? – Jókat mondtam – jelentette ki Zsuzsi néni büszkén. – Azt mondtam neki, hogy te olyan ember vagy, aki a maga dolgával törődik. – Ez tény volt, és Bubi is tudta. – Azt mondtam, hogy több hiteled van a boltban, mint magának Jay Gouldnak.<ref>''Jason Gould'' (1836 – 1892) amerikai vasútmágnás és pénzügyi spekuláns, a tizenkilencedik század végének egyik leggazdagabb embere. Bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Jay_Gould angolul].</ref> – Bubi mellkasa kidagadt ettől. Büszke volt a boltosnál szerzett jó hírére. Félelmét felváltotta az érdeklődés. – És még miket mondtál neki? – faggatta tovább. – Azt mondtam neki – mosolygott Zsuzsi néni –, hogy te vagy a legjobb férfi az egész vidéken, akihez egy hozzá hasonló lány feleségül mehet. Bubi érdeklődése egy pillanat alatt elszállt. – Ezt mondtad? – kérdezte számonkérően. – Hát persze, hogy ezt mondtam – vágta rá Zsuzsi néni. – Ő rákérdezett, én meg elmondtam neki. És ez színtiszta igazság. – Van itt egy csomó másik férfi – tiltakozott Bubi. – Ott van Nagymenő… – Nagymenő! – horkant fel Zsuzsi néni. – Hm! Ha egy lány Nagymenőhöz menne, éhen halna. Nagymenő tíz centért akkor se venne senkinek semmit, ha lenne egy tízcentese.<ref>Eredetiben ''dime'': tízcentes pénzérme</ref> – De a lányok szeretik Nagymenőt – erősködött Bubi, meglehetősen bizonytalanul. Zsuzsi néni újra felhorkant. – A bolond lányok talán – ismerte el megvetően, miközben gépiesen összeszedte az ételmaradékokat és elpakolta az edényeket. – De fiam, egy olyan lánynak, mint Lillie, nincs ideje egy olyan senkiházira, mint Nagymenő. – Négy ropogós szelet sült szalonnát tett a kis fekete serpenyőbe, és visszatette a tűzhelyre, ahol Bubi reggel megtalálja majd. – Ő egy testes asszony, és ennie kell. – Négy darab kukoricaprószát tett a hűlő sütőbe, hogy szárazak és ropogósak legyenek Bubi reggelijére. – Keményen dolgozik, és sokat eszik. – A főtt rizst a kis tálkába tette a polcra. – Tegnap este beszélt rólad, ezért mutattalak be neki. Bubi félénken pislogott. Mondani akart valamit a gyapotot pusztító [[:w:Gyapottokmányos bogár|bogarakról]] és az őszi alacsony árakról, ami megnyirbálhatja a bolti hitelét, és ami miatt nem lenne elég élelem kettőjüknek, de nem mondta. Csak aggódott emiatt még sokáig azután is, hogy már aludnia kellett volna. Másnap reggel többé-kevésbé megbékélve ébredt a gondolattal, hogy Lillie feleségül fog menni hozzá. Nem akart megnősülni, de ha egy ilyen gyorsbeszédű lány, mint Lillie, a nyomába ered egy olyan lassú beszédű férfinek, mint ő, a legjobb, amit tehet, ha megadja magát,<ref>Eredetilben ''holler calf rope'': valószínűleg a cowboyok szóhasználatából származik: ''a borjú meg van kötözve''. A kifejezés egy képletes módja annak, hogy kifejezzük az alávetettséget, azt, hogy legyőztek minket és nincs más választásunk.</ref> és elveszi. Végül is az egész csak azon múlik, hogy egy férfi képes-e eltartani egy nőt, és ő erre kétségtelenül jobban képes volt, mint bárki más a vidéken, hála a bolti hitelének. Miközben az öszvérét befogta, azzal a gondolattal viaskodott, hogy talán jobban járt volna, ha kockázásra pazarolja az idejét és a pénzét ahelyett, hogy templomba jár. Az tönkretette volna a hitelét. De az ördögbe is, az mégiscsak jelentett valamit, ha egy embernek nagy hitele van a boltban, még ha szinte soha nem is használta. – És hitelem, az van – jegyezte meg magának. – Hegyekben. Bármit megvehetek, amit akarok, és a boltosnak soha nem kell a könyvbe néznie, hogy lássa, hogy állok. Tudja, hogy minden rendben van velem. Felpattant az öszvére hátára, és elindult a mezőre. A nap áttört a fák lombjai között, és egy új nap nyílt ki, mint egy rózsa. – Rengeteg hitelem van – ismételte. – És még annál is több. – Büszke volt rá. Mindig is úgy gondolta, hogy elég jó ember, de soha senki nem vette a fáradságot, hogy megerősítse ebben, így a gondolat többé-kevésbé feledésbe merült. Most azonban előtört az elméjében. Zsuzsi néni azt mondta, ő a legjobb férfi a vidéken, akihez egy lány feleségül mehet, és a szavak boldog dalként visszhangoztak a fülében. Mire kiért a mezőre, annyira büszke volt magára, hogy kidüllesztette a mellkasát és peckesen járt. De a hivalkodásnak hamar vége szakadt. Nagymenő, úgy tűnik, kiszúrta Lillie-t, és maga is peckeskedni kezdett. És hogy tudott Nagymenő hivalkodni! Milyen édes szavak jöttek ki a szájából! Nagymenőnek eszébe sem jutott volna azt mondani az öszvérének, hogy „gyerünk”, amikor egy csomó nő hallotta. De nem ám. – Gyerünk, kicsim – így beszélt Nagymenő az öszvéréhez. – Hadd lássa apuci, hogy feszítesz. Legszívesebben selyemharisnyát húznék rád, és feleségül vennélek. – Mézes szavak az asszonynépnek, amiket Angolában tanult. Igazi nagymenő! Persze az asszonynép kuncogott ezen. De Nagymenőnek egy szava sem volt hozzájuk. Csupán Lillie-re sandított, vigyorgott, és az öszvéréhez szólt: – Ezek a vén, csúnya libák túl lassúak egy ilyen gyors legénynek, mint én. – Úgy beszélsz azzal az öreg szamárral, mintha a barátnőd lenne – kuncogott Lillie. – Ma reggel megváltoztattam a nevét – magyarázta Nagymenő. – Lillie-nek neveztem el. – És hogy bizonyítsa is: – Gyerünk, Lillie lányom. Húzzunk el innen, mielőtt valaki meggondolja magát! A többi kapás nő azonnal kővé dermedt csendbe burkolózott. Nagymenő szavai egyértelműen Lillie-nek szóltak. – Hallgassátok ezt a férfit! – nevetett Lillie. – Hát nem csodás? Az egész világon nincs hozzá hasonló! Bubi nem így gondolta. Ostobaságnak tartotta egy öszvér nevét Alek-ről Lillie-re változtatni, aztán úgy beszélni vele, mintha nő lenne. De akár ostobaság volt, akár nem, kissé sajnálta, hogy neki nem jutott eszébe Csillag nevét Lillie-re változtatni, csak úgy tréfából. De neki mindegy volt. Tegnap Lillie őt „szúrta ki”. Ma Nagymenőt. – Ha éhen akar halni Nagymenővel – vigasztalta magát –, hát az az én bolti hitelemet nem érinti. – Ez színtiszta igazság volt, de a vigasz valahogy nem hatott. Zsuzsi néni azt mondta, ő a legjobb férfi a vidéken. Az ültetvény jelentéktelen figurája helyett valaki lett. Zsuzsi néni elmondta Lillie-nek. Lillie pedig megerősítette ezt azzal, hogy kiszúrta őt. Ez már valami volt. De most Nagymenővel flörtölt, aki mellett kétségtelenül éhen fog halni. – Bolond egy nő – jelentette ki. – Nincs annyi esze, mint egy férfinak. De még ez a következtetés sem nyugtatta meg. Nem Lillie-n és annak Nagymenővel való incselkedésén járt az esze. Mégis, amikor újra elhajtott mellette, olyasmit tett, amit évek óta nem. Egy bűnös dalt énekelt: ''Ha jól bánsz velem, bébi, veszek neked új ágyat,'' ''Veszek neked egy pehelypárnát, hogy megpihenjen fáradt fejed.'' Ha Lillie hallotta is a dalt, ügyet sem vetett rá. Bubi csalódottsága bántóan éles volt, és ehhez még a bűntudat is hozzájárult, hogy vétkezett azzal, hogy egy bűnös dalt énekelt egy nőnek. Aznap este minderről beszámolt Zsuzsi néninek. A konyhában voltak. Bubi az étellel megrakott asztalnál ült, de nem evett. Zsuzsi néni a tűzhelynél állt, figyelt és hallgatta. – Énekeltem neki egy bűnös dalt – vallotta be. – Ugyan! Te, aki majdnem [[:w:Diakónus|diakónus]] vagy? – Zsuzsi néni megdöbbent. – Az nem bűn, ha veszek egy új ágyat – mondta Bubi. – Vannak jó ágyak a boltban. – De a bűn bevallása nem könnyített a lelkén. – Tetszeni fog neki az az ágy – helyeselt Zsuzsi néni. – Egy nőnek egy csomó mindent kell venni. – Nem érdekel, mi tetszik neki – tiltakozott Bubi. – Nincs időm semmilyen nőre. – Hm – morfondírozott Zsuzsi néni. – Az összes nőt, akit ismerek – erősködött Bubi –, mind jobban szeretem, mint ezt a nyakigláb bolondot. – Kétségbeesetten próbálta meggyőzni Zsuzsi nénit. – Most csak a szád jár, fiam – mondta az asszony. – De van valami a szíveden, amit nem mondtál el. Beszélj, fiam. Bubi kerülgette a forró kását, próbálta meggyőzni magát, hogy őszintén beszél Lillie-ről, de végül a szívébe nézett, és megtalálta a szavakat. – Amikor Nagymenőhöz dörgölőzött – ismerte be szomorúan –, úgy éreztem, a szívem kővé vált. És amikor levegőnek nézett, mikor énekeltem neki, nos, olyan volt, mintha a lábával a sárba taposta volna a szívemet. Zsuzsi néni hangtalanul elnevette magát. – Szerelmes vagy, fiam – magyarázta. – Tiszta szerelem. Megváltoztatta a gondolataidat. Bubi lefeküdt, de az elméjét annyi ellentmondásos gondolat zavarta, hogy nem sokat aludt. Esküdözött a lelkének, hogy nem szereti Lillie-t, sem más nőt. Azt bizonygatta magának, hogy az élete kellemesebb, ha egyedül él és a maga dolgával törődik a szokásos módon. De a szíve nehéz kőként lógott a mellkasában, és fájt, mint egy törött fog. Napokba telt – hosszú, fárasztó napokba, amikor az éhség marta a beleit, miközben az ételnek fűrészpor íze volt a szájában –, mire Bubi tisztába jött magával. Zsuzsi néni igazat szólt. Bubi szerelmes volt Lillie-be. Most már beismerte magának. Még arról is meggyőzte magát, hogy ez tény, annak ellenére, hogy tudta, ez nem igaz. Vett egy új ágyat a boltban, és vezekelt a bűnös dal énekléséért, és a mezőn, ahogy csak tudta, Lillie-re „árasztotta tiszta szerelmét”. Csendben, persze. Remélte, hogy sebzett szívének láthatatlan sugarai áthatolnak a lány lelkén, és szerelmet gyújtanak benne. De nem így történt. Lillie továbbra is flörtölt és kedveskedett Nagymenőnek, mintha Bubi nem is létezne. Lillie teljesen megfeledkezett Bubiról és annak jó bolti hiteléről. Nagymenő, az a nagy, jóképű gazember, a vicceivel és a mézes-mázos dumájával teljesen lekötötte az idejét. És Lillie viszonozta, amit kapott. Neki is gyorsan járt a nyelve. Bubi mindvégig hősiesen szenvedett. Nap mint nap „árasztotta tiszta szerelmét” Lillie-re – szomorúan, némán bámulva őt. És Lillie soha nem figyelt rá. Aztán amikor Bubi a leginkább el volt keseredve, és a gaz a legsűrűbb volt a termésben, és az ültetvényen mindenki, aki ekével vagy kapával tudott bánni, a mezőn küzdött a gyapot megmentéséért, Nagymenő eltűnt. Beszélni kezdtek róla. Egy férfiembernek nem szabad így tennie. Maradnia kell, amíg a gyomot le nem győzik; nem pedig elcsavarogni. Szó szállt kapáról kapára, ekéről ekére. Lillie csendben hallgatta a beszédet. Nagymenő jó társaság volt, rendben, de egy lánynak óvatosnak kell lennie egy olyan gyorsbeszédű semmirekellővel, aki nem dolgozik. Délután közepéig töprengett a dolgon, aztán eszébe jutott Bubi. Megvárta, amíg elhajt mellette a kaparójával, majd a kapálás lassú, egyenletes ritmusában énekelni kezdett: ''Hisz ott a hétfő, kedd és a szerdaaaa,'' ''A csütörrrrtök, péntek, szombat is –'' ''Mily szégyen, mily vétek diakónust szeretni vasárnap,'' ''Mily szégyen; Uram, mily szégyen!'' Bubi szíve akkorát ugrott, mint egy nyúl a kerítés mentén! Alig hitte el, amit hallott! Persze nem volt diakónus, de ő állt ahhoz a legközelebb a szántón. Nem állította meg az öszvérét, hogy viccelődjön vele, mert abban a pillanatban nem jutott eszébe semmilyen vicc. De mire a sor végére ért és visszafordult, már volt egy terve. Énekelt: ''Ha jól bánsz velem, bébi, veszek neked új ágyat,'' ''Veszek neked egy pehelypárnát, hogy megpihenjen fáradt fejed.'' Lillie abbahagyta a kapálást, és elfojtott egy kuncogást – de nem annyira, hogy Bubi ne hallja egy részét. – Nem szégyelli magát, Diakónus úr – vádolta –, hogy ilyen bűnös dalt énekel nekem? Bubi megállította az öszvérét, és rávigyorgott. – Ez nem bűnös dal, bébi – mondta. – Már megvettem azt az ágyat, és felállítottam a házamban. – Ugyan már! – De bizony. – Bubit meglepte, mennyi magabiztosság volt a szavaiban. – Ha a fejembe veszem, hogy akarok valamit, nos, csak szólnom kell a boltosnak, és megkapom. – Hűha! – Lillie meglepetést és örömöt tettetett. – Csodálatos, csak úgy megmondja neki, hogy mit akar! Bubi szándékosan figyelmen kívül hagyta a megjegyzését, és az öszvéréhez fordult. – Gyerünk, kicsim – mondta az állatnak. – Az a csinos lány még a végén meggondolja magát, ha itt maradunk. Bubi szinte a levegőben repülve tette meg a következő fordulót. Zsuzsi néninek igaza volt. Ő a legjobb férjnek való a vidéken! Ő egy Valaki! A kellemes tudat még bátrabbá tette. – Lillie – kiáltotta teljes magabiztossággal. – Mit mond, Diakónus úr? – felelte. – Még nem vagyok diakónus – magyarázta Bubi őszintén. Lillie kuncogott. – Nem? – Cicázott vele, és Bubi tudta. – Akkor hajtson tovább. Mert én egy diakónushoz beszélek. – Majdnem diakónus vagyok. – A majdnem az nem elég – erősködött Lillie. – Az a férfi, akit szeretek, igazi diakónus kell, hogy legyen. Bubi tudta, hogy nem gondolja komolyan. Csak viccelődött vele. Szavai nem voltak igazak, de hangja igen. – Figyelj ide, lány – mondta neki. – Mit szólnál, ha te meg én összeházasodnánk? Na? A lánykérés nyolc gyapotsoron keresztül történt, egy tucatnyi férfi és nő jelenlétében, de ez sem Bubit, sem Lillie-t nem zavarta. Lillie kuncogott és fészkelődött. – Hozzád menjek feleségül? – ismételte tettetett megvetéssel. – Te vagy a legrútabb ember, akit valaha láttam. Bubi túl magabiztos volt ahhoz, hogy ez zavarja. – Te sem vagy valami szép – vágott vissza. – Ha azt a kampós állú képedet<ref>Eredetiben ''lantern-jaw'': kiemelkedő és gyakran széles vagy hosszú alsó állkapocs, amely az arcot soványnak vagy feszesnek láttathatja. (pl. a Habsburg családra volt jellemző.) A kifejezés maga a 18. század elejéről származik, és abból ered, hogy az arc alakja hasonlít egy lámpáshoz, amelynek hosszú oldalai vékony, konkáv szarvakból álltak.</ref> az új tűzhely fölé tartanád, amit venni fogok neked, még a tüzet is kioltaná. – Tűzhelyet is veszel nekem? – úgy beszélt, mintha a gondolat hihetetlen lenne. – Igen. – A nagylelkűség megtelítette Bubi ereit. – És talán egy olyan rózsaszín porcelánlámpát is, ami három dollár hetvenötbe<ref>Eredetiben ''three dollars and six bits'': 1 bit =1/8 dollár =12,5 cent, 6 bit =6/8 dollár = 75 cent.</ref> kerül a boltban. – Menjen már, Diakónus úr – kuncogott Lillie. – Csak megpróbál meggyőzni. Esküszöm! Egy lánynak esélye sincs, ha egy magafajta férfi jön, és elmondja, mit fog venni neki! Hajtsa már azt a szamarat tovább a soron, mielőtt meggondolom magam! Bubi továbbhajtotta Csillagot a soron. Nagyon büszke volt magára. Megváltoztatta Lillie véleményét, mindenki szeme láttára. Eljegyezték egymást, abban a pillanatban! Végül is Zsuzsi néninek igaza volt, hogy ő egy Valaki! A délután hátralévő részében Bubi túl boldog volt ahhoz, hogy több szót váltson Lillie-vel. És aznap este, miközben hatalmas hegyekben falta az ételt, mindent elmesélt Zsuzsi néninek. – Olyan édesen beszéltem vele – jelentette ki –, hogy teljesen elfelejtette az öreg Nagymenőt. – Ez jó, Bubi – mondta neki az asszony. – Ez nagyon jó, és örülök, hogy megházasodsz. – Elkezdte leszedni az asztalról az edényeket és az ételmaradékokat. – Persze – tette hozzá egy kissé szomorúan –, az a 25 cent, amit fizettél, hogy bejárjak és megfőzzek, nagyon jól jött tubákra. De cseppet sem bánom, fiam. Cseppet sem. A szavak szépek voltak, de úgy csaptak Bubi fülébe, mint egy pöröly. Persze, ha elveszi Lillie-t, nem lesz szüksége Zsuzsi nénire, hogy bejárjon és elkészítse az ételét. Ez színtiszta igazság volt. Csak erre a részére nem gondolt. A szemei lopva végigsöpörtek a konyhán. Zsuzsi néni éppen abban a pillanatban tette a sült szalonnát a kis fekete serpenyőbe a tűzhely hátuljára, ahol Bubi reggel megtalálja majd. Amint ezzel végzett, beteszi a négy darab kukoricaprószát a sütőbe. Aztán a száraz rizs a kis cseréptálba kerül. Mindent pontosan oda, ahol másnap reggel a sötétben is megtalálja. Ez már régóta így volt. Lillie biztosan változtatni akarna rajta. „Talán meg tudnám tanítani rá,” – töprengett reménykedve. Aztán szomorúan: „de lehet, hogy nem.” Az öröm elhagyta. Túl szomorú volt. Fogta a kalapját, és indulni készült, de Zsuzsi néni megállította. – Jobb lenne, ha felvennéd a vasárnapi ruhádat – intette. – Így nem illik udvarolni menni a lányhoz – a munkásruhádban. Bubinak eszébe sem jutott udvarolni menni, de ha már Zsuzsi néni említette, valószínűleg ezt várták el tőle. Így hát felvette a legjobb ruháját, és leballagott Rucker házához, ahol Lillie lakott. Fáradt és gondterhelt volt, és egyedül akart lenni. De Lillie csak csacsogott és beszélt. Hamarosan mások is kezdtek bejönni, hogy gratuláljanak Bubinak és Lillie-nek, és mire észbe kaptak, egy valóságos mulatság kerekedett. Eleinte Bubi próbálta élvezni, hogy a figyelem középpontjában van. De nem volt kedve a szórakozáshoz. Fáradt és álmos volt, és a zaj untatta. Hosszasan törte a fejét, és végül úgy gondolta, van egy elég jó terve a menekülésre. – Mennem kell – jelentette be. – Meg kell raknom a tüzet. – Menjünk mind, segítsünk Bubinak megrakni a tüzet! – kiáltotta Lillie, és nem volt mit tenni, az egész bagázs vele ment. Bubi házában a mulatság gyorsan rosszabbra fordult. Valaki hozott egy korsó szederbort az eljegyzés megünneplésére, valaki más pedig a konyhában kutakodott, hogy valami ételt találjon a borhoz. Bubinak ez egyáltalán nem tetszett, de nem mondhatott semmit. Túl szomorú volt hallgatni, ahogy Lillie a többi nőnek meséli, hogyan fogja megváltoztatni a dolgokat a házban, amikor odaköltözik. – Rá se fogtok ismerni erre az öreg viskóra, ha végzek vele – jelentette ki. Bubi felnyögött. A házának nem volt szüksége ennyi mindenre, és ezt tudta is. Sőt, az a gondolat kezdett megfogalmazódni benne, hogy még Lillie-re sincs szüksége. Jócskán elmúlt éjfél, mire a mulatság véget ért, és Bubi lefeküdt. Az új rugók úgy dobálták, hogy alig tudott aludni. – Az ördögbe ezzel a Lillie-vel – morgott. – Az ördögbe mindennel, ami csak eszembe jut. – Még néhányszor megfordult, elégedetlenül. – És az ördögbe egy csomó dologgal, ami nem jut eszembe – tette hozzá, mielőtt végre elaludt. Másnap reggel mindenki késett a mezőről. És álmosak voltak. Lillie meg sem jelent. Azt beszélték, hogy beteg. Délben, amikor Bubi hazament ebédelni, Zsuzsi néni dühös volt. – Mulatság volt itt tegnap este? – A hangja inkább fenyegetés volt, mint kérdés. – És én még diakónusnak is javasoltalak! Nézd azt az üres korsót! Fogadok, ha Leek testvér tudna erről, diakónussá avatás helyett ki lennél közösítve. – Az az átkozott Lillie… – Igen, öreg Ádám! – horkant fel Zsuzsi néni. – A lányra fogod! Bubi tudta, hogy Lillie hibája, és bántották Zsuzsi néni szavai. – Akár az ő hibája, akár az enyém – mondta dacosan –, nem szeretem, és nem fogom feleségül venni. – Nem? – förmedt rá Zsuzsi néni. – És hogy akarsz ebből kikecmeregni? Bubi nem tudta, de ragaszkodott hozzá, hogy nem veszi feleségül. – Készülj fel arra, hogy kizárnak a gyülekezetből– jelentette ki Zsuzsi néni. – Eljegyezted azt a lányt, a saját szabad akaratodból, és ha nem veszed feleségül, hazugságot követsz el. – Odavágta elé az asztalra a tányér főzeléket. – Az Úr pedig gyűlöli a hazugokat. Nem volt mit tenni. Bubi egész délután szenvedett. És világos volt, hogy mindennek Lillie az oka. Teljesen meggyűlölte. De most már nem tudott elmenekülni. Amikor aznap este hazaért a munkából, a lány a háza előtt ült egy tuskón. – Mulatság lesz ma este Rucker-nél – tájékoztatta. – Siess, öltözz fel. – Még nem vacsoráztam… – Nem is kell – mondta Lillie. – Fáradt vagyok én is; dolgoztam. – A móka elfeledteti veled, milyen fáradt vagy. Siess. Bubi gyűlölte Lillie látványát, de még jobban gyűlölt vitatkozni vele, így hát engedett. A mulatság Rucker-nél elég szelíden indult. Hivatalos „eljegyzési parti” lett volna, az előző esti rögtönzött után. Volt egy korsó szederbor és egy csomó fiatal, akik körbeültek és próbáltak viccelődni. De a parti unalmas volt. Néhány vendég ásított; mások elszivárogtak. Bubi is indulni készült, de azonnal tiltakozások fogadták. – Egy eljegyzési buli vőlegény nélkül – tiltakozott Rucker –, teljesen halott lenne. Maradnod kell. Neked és Lillie-nek. Ti vagytok a főszereplők, fiam. Bubi egy kicsit jobban érezte magát, mióta személyes jelentőségét elismerték. – Akkor énekeljen mindenki egy dalt – javasolta, és belekezdett: ''Mily szégyen, mily vétek vasárnap mulatni…'' De a dal lelkesedés nélkül indult, és unalomba fulladt volna, ha a bejáratnál történő zavargás nem vetett volna véget neki. – Mit ültök itt mind, és énekeltek? Miért nem táncol senki? Valaki, akinek jó keze van, menjen oda, és doboljon az ajtón, mert tele vagyok jókedvvel, és táncolnék. Nagymenő volt az. Besétált a szobába, és teljesen átvette az irányítást. – Hello Nagymenő, merre jártál? – kórusozták a nők, mire Nagymenő tiltakozóan felemelte a kezét. – Soha ne kérdezzétek, merre jártam – intette őket. – A lényeg az, hogy itt vagyok. – Egy jókora köteg bankjegyet húzott elő a zsebéből. – És tele vagyok apróval is – tette hozzá. Bubi felháborodott. – A fűrésztelepen voltál, szerencsejátékoztál! – vádolta. – Persze, hogy a fűrésztelepen voltam és szerencsejátékoztam – erősítette meg Nagymenő. – És ez csak a fele annak, ami történt. Elnyertem a telepi legények pénzét is. – Körülnézett. – Fiú, kezdd el a dobolást az ajtón, táncolni akarok. Gyere Lillie, táncolj velem. Lillie melegen mosolyogva fel akart állni, de Bubi megragadta. Dühöngött. – Te lány! – kiáltotta. – Csak nem akarsz táncolni!? És méghozzá azzal a szerencsejátékossal! Lillie Bubiról Nagymenőre nézett. Bubi dühöngött és tajtékzott; Nagymenő a szoba közepén állt, hatalmasan, lazán, magabiztosan, kezében egy marék pénzzel, és a teste kecsesen ringott a már megkezdett dobszóra. Lillie szemei elárulták döntését. – Hát, menj csak – üvöltötte neki Bubi. – De hozzám nem jöhetsz feleségül, mert nincs időm egy táncosnőre. – Ugyan már, te senki – szólt közbe Nagymenő. Kit érdekel, hogy mit nem fogsz csinálni. Gyerünk, Lillie. – Senki, mi? – Bubi szavaiból csöpögött a szarkazmus. – Senki vagyok én, mi? – Hátrafelé indult a nyitott ajtó felé. – Amikor én kövér leszek, mint egy disznó, te meg ennivalót akarsz venni, de a boltos azt mondja, hogy „Nincs”, akkor majd eszedbe jutok. – Most már az ajtóban állt. – És amikor én diakónus leszek a gyülekezetben, neked meg lent a pokolban alád gyújtanak a kockázásért és a táncért, akkor majd eszedbe jutok. – A háta mögé nézett a kinti éjszakába. Semmi sem volt az útjában. – Senki, mi? – Szorosan összeszorította az ajkait a fogain, és kígyószerű sziszegéssel beszívta a levegőt, majd elrohant. A saját kapujánál lelassított. Az éjszaka még fiatal volt. Elhatározta magát. Egyenesen a hálószobájába ment, és elkezdte szétszerelni az új ágyat. Amikor ezzel végzett, az alkatrészeket egy csinos kupacba rakta a tornácán. Aztán kiment a hátsó udvarra, és behozta a régi ágyát. – Senki, mi? – ismételte újra, miután az ágyat felállította. – Hát, elvettem tőled a nődet. Bement a konyhába, és körülnézett. A ropogós szalonnaszeletek a kis fekete serpenyőben voltak a tűzhely hátulján. A négy darab kukoricaprósza a sütőben. A száraz rizs a tálban a polcon. Elégedetten hümmögött, visszament a hálószobába és levetkőzött. – Aztán visszaadtam neked, mert nekem semmi szükségem nincs rá. – Bemászott régi, megszokott ágyába. A Rucker ajtaján kopogó dobolás hum-di-di-dum hangja eljutott a fülébe, és arcát a bűnös tánc irányába fordította, amelyről tudta, hogy ott folyik. – Senki, mi? – ismételte, és megvetően beintett egyet<ref>Eredetiben: ''“and sucked his teeth straight toward the whole crowd”'' Afrikai és karib-térségi kultúrákban használt nonverbális gesztus, amely nemtetszést, frusztrációt, bosszúságot vagy dacot fejez ki egy éles, hallható hanggal, amelyet a száj és a fogak összeszorításával, levegő beszívásával hoznak létre. A kifejezés azt a cselekvést írja le, amikor ezt a hangot közvetlenül egy másik személy felé irányítják, ezzel erős negatív érzelmeket vagy valamivel / valakivel szembeni elutasítást fejezve ki.</ref> a mulató bagázs irányába. </poem > <big> Jegyzetek </big> {{jegyzetek}} [[Kategória:Novellák]] dses2t7vdh8enpqwqywyltckwa9rasx